A tudás forrása - átadtuk az oladi közösségi kertet
A kert a különböző kultúrákban eszményi tartózkodási helyet jelöl. Azonos a meghódított kulturális térrel, és keretein belül rend honol, a rajta kívül eső világra pedig a kaotikus jelző illik. Talán éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy az „Új közösségekért a lakótelepen” projekt keretein belül készüljön egy lakóközösségi kert, amely a pihenés, az együttlét, az alkotás, a természet közelség, a tanulás, a megnyugvás szigete lehet. Sokakkal, sokat beszélgettünk arról, hogy hol alakítsuk ki a lakótelep „tündérkertjét”, hol lenne a legideálisabb helyszín, ahol a felsorolt funkciók valamennyije hosszú időn keresztül biztosítható. A lakók, a szakemberek, a háztömb képviselők, az iskola vezetése és a gyerekek véleménye alapján került védett, megfigyelt, folyamatos ápolásra alkalmas helyszínre a művelhető terület. Már a nyár elején elkezdődött a munka, az előkészületek hosszú sora, a virágok ültetése, majd a parcellák kialakítása, és a vetemények szakszerű elosztása. Az átadó ünnepségen sokan voltunk. Az iskola harmadik osztályos tanulói, szülők és lakók együttesen nagy örömmel vették birtokukba a kertet.
A 2014. szeptember 26-i közösségi kertátadás a harmadik osztályosok közös énekével vette kezdetét, a gyerekek József Attila Kertész leszek című versének megzenésített énekét adták elő gitár kíséretében.
Takács Imréné az iskola vezetője elmondta, hogy a lakók mellett a diákság, elsősorban a mindenkori harmadik osztályos tanulók és szüleik lesznek a felelősei a növények ápolásának, az ültetésnek és a nevelésnek. A kert sok mindenre megtanítja a gyermekeket és a szülőket. A rendszeretet mellett a környezet védelmére, a növények hasznosságára.
Rettegi Attila intézményvezető megköszönte a LISZI Iroda lakóközösségi kert kialakításában való közreműködését, és a körzetben élő lakók nevében is ígéretet tett arra, hogy ezt az értéket mindenképpen megóvják, sőt a lehetőségeik szerint igyekeznek több hasonló kezdeményezést indítani a lakótelep területén.
Kovács Ibolya a LISZI Kertbarát körének vezetője boldogan adta tudtára mindenkinek, hogy sikerült az álom, és van egy terület, amelynek a művelésében a továbbiakban is számíthatnak a szakértelmére, a klubba járók közreműködésére.
Lovass Tibor projektmenedzser megköszönte a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Férfikörének, a Hermann Ottó Szakközépiskolának a segítséget, amit a kert kialakítása során nyújtottak, és bátorította a gyermekeket arra, hogy a magtól egészen a termés leszedéséig, elfogyasztásáig kövessék végig azt a teremtési folyamatot, amely életüknek igazi értelmet adhat a hétköznapok megélése során is. Jókai Mór szavait idézte az Öregember nem vénember című írásból: „Mi szeretteti meg ezt a földi világot legjobban a halandó emberrel? A kertészet. A virágok, a fák a legjobb kibékítők az emberi lélek és a sors között. Magamon tapasztaltam.” A növények a nap, az eső, a levegő, a tápláló föld energiáit használva fejlődnek nagy örömünkre, és teszik életünket egészségessé, egésszé. A kert pedig olyan, mint a jó pedagógus, aki tanít is, de talán fontosabb az, hogy ihletet ad a felismeréshez, mindahhoz, amit valaha tudott, de mára elfelejtett az emberiség.